Az előző részben bemutattam a Fermi paradoxont és néhány érdekes tényt a közelebbi és távolabbi lakóhelyünkről. Bemutattam vele azt is, hogy az értelmes, fejlett technológiával rendelkező fajok száma akár meglehetősen magas is lehet. De akkor miért nem jelentkeznek?
A paradoxon egyik lehetséges megoldásához képzeljük
magunkat egy azték pap és tudós fejébe a XV. század végén, XVI. század elején. Az aztékok és amerikai népek – kőkori technológiával – fejlett civilizációt építettek fel. Bizonyára felmerült bennük is, hogy lehetnek-e máshol hozzájuk hasonló egybefüggő szárazföldek, amelyeken hozzájuk hasonló civilizációk születtek. Azokban, akikben ez felmerült – és nem kerültek gyorsan az áldozókőre – nyilván felmerült a kérdés, hogy akkor hol vannak ezek az emberek? Hiszen az aztékoknál is viszonylag gyorsan fejlődött a gazdaság és tudomány, bővült a kereskedelem.
A közép-amerikai civilizációknak – legalábbis a kőeszközeikhez képest – fejlett hajózásuk volt, igaz, az még így is csak a part menti vizekre korlátozódott. Nyilván az azték gondolkodók – amikor épp nem az áldozatokkal voltak elfoglalva – is adtak maguknak valamiféle választ. Aztán egy szép napon kikötött Cortes.
Mit mond el nekünk ez a sztori?
Először is az űrkutatási technológiánk még gyermekcipőben jár, még a naprendszer gyarmatosítását és bányászatát sem kezdtük meg, a csillagközi utazás pedig még a nagyon távoli jövő zenéje. És eközben bármikor befuthat a csillagközi Cortes. Vagyis lehet, hogy már elindultak felénk, csak még nem értek ide.
De van ennek a történetnek egy másik olvasata is: az európaiaké, akik először kutatták fel módszeresen a többi földrészt és kezdtek bele a többi földrész gyarmatosításába. Megeshet így az is, hogy a tejúton lévő összes értelmes faj közül épp az emberiség jár a legközelebb a csillagközi utazáshoz és gyarmatosításhoz. Nem szabad elfelednünk, mindig vannak elsők, és ha nem látunk senkit magunk előtt, akkor meglehet, hogy épp mi vagyunk azok.
Vegyük észre, hogy mindkettő egy-egy lehetséges jó megoldása a Fermi paradoxonnak, mindezt anélkül, hogy extrémen alacsonynak kellene tekintenünk egy-egy értelmes faj kialakulásának valószínűségét, vagy túlélőképességét.
Ám valójában maga a Paradoxon is hibás.
Ez meglepőnek tűnhet, pedig a paradoxon tartalmaz egy olyan rejtett feltételezést, amely könnyen lehet, hogy egyáltalán nem állja meg a helyét. A paradoxon ugyanis feltételezi, hogy egy fajnak, amely eljut a csillagközi utazás képességéig, nincs más dolga, csak a világűr meghódítása, a számba jöhető bolygók gyarmatosítása. Ám ez egyáltalán nem biztos, hogy így van. A gyarmatosítás – amiképp a múltban, akképp vélhetően a jövőben is – egy meglehetősen összetett társadalmi – gazdasági - politikai folyamat.
Kezdjük először a társadalmi folyamatokkal, közülük is a „legegyszerűbbel” a népességnövekedéssel. A földön a gyarmatosítás legfontosabb sajátossága az volt, hogy nem járt a kibocsájtó térség mérhető – vagy egyáltalán bármilyen – népességcsökkenésével, vagyis a kibocsájtók népességnövekedése pótolni tudta a kivándorló lakosságot.
Bizonyos társadalmi – gazdasági összefüggések miatt, melyekről később még lesz szó, ez a gyarmatosítás folyamatában vélhetően eléggé általános jelenség. Így a gyarmatosításhoz népességtöbblet kell. Az emberiség mostani népességnövekedése miatt úgy tűnhet, hogy ezzel nem lehet gond, ám a részletek mást mutatnak. A potenciális gyarmatosítók kibocsájtására ugyanis leginkább a fejlett országok, térségek alkalmasak, ezek népessége azonban természetes úton jelenleg nemhogy nem nő, hanem épp bevándorlás szükséges a népesség fenntartására esetleg gyarapítására. Bár ez egyes tanulmányok szerint az évszázad második felére megváltozhat, azonban olyan népességrobbanásra aligha számíthatunk, ami a föld legszegényebb régióiban zajlik, vagy zajlott.
Ennek bizony oka van. Míg a fejletlenebb társadalmakban a gyermekek afféle társadalombiztosításként működnek (felnőve eltartják, kisegítik a keresőképtelenné vált szüleiket) addig a fejlett társadalmakban ez a kapcsolat ilyen direkt módon már nem áll fenn. A fejlett – sőt sokszor a felzárkózásban lévő – társadalmakban a szülők a lehető legjobb életet kívánják a gyermekeiknek – és persze saját maguknak – biztosítani, ezért kevesebb gyermeket vállalnak, hogy azok tanításához, pályakezdéséhez az összes szükséges erőforrás rendelkezésre álljon. Azok, akik nem tudnak vagy akarnak gyermeket vállalni sincsenek idősebb korukra nyomorra kárhoztatva. Személytelen, de professzionális rendszerek gondoskodnak az ellátásukról, legyen szó akár állami, akár szakszervezeti, akár magánbiztosításon alapuló ellátásról.
Nem túl meglepő módon a népességrobbanáson áteső térségek kiterjedése folyamatosan és eléggé gyorsan csökken a földön. Míg százötven évvel ezelőtt kb. az egész föld népessége gyorsan nőtt – kiemelten európában és észak-amerikában – addigra manapság ez a népességrobbanás alig terjed túl afrikán (a 2050-ig prognosztizált népességnövekedés több, mint 2/3-a vélhetően afrikában fog lezajlani). Ez viszont azt jelenti, hogy a nem is annyira távoli jövőben – amikor majd az afrikai népesség jelentős népessége is majd jelentősebb települési centrumokban koncentrálódik – a népesség növekedése vagy le fog állni, vagy nagyon alacsony értékre fog zuhanni (igazából még egy kiadósabb visszaesés sincs teljesen kizárva). Így viszont a Föld aligha lesz képes arra, hogy folyamatosan gyarmatosok millióit indítsa útnak az újabb és újabb világok meghódítása felé.
Persze miért is tenné?
Mert bizony jó kérdés az, hogy miért is mennénk? Itt jönnek ama bizonyos társadalmi-gazdasági összefüggések, amelyeket említettem. A gazdasági jólét alapja az emberek közötti együttműködés és munkamegosztás. Minél többen veszünk ebben a buliban részt, annál jobban élünk. Az összekötő kapocs pedig a kereskedelem, amelynek egyszerre kell elfogadható sebességgel és alacsony költséggel eljuttatni a termékeket és szolgáltatásokat azok előállítójától a fogyasztóig.
Amikor majd elkezdjük gyarmatosítani a naprendszert, az csak lassan fog kiterjedni a földtől – a belső naprendszertől – távolabbi térségekre. Ennek oka épp ez a munkamegosztás. Aki túl hamar költözik túl távol, az ugyan nagyon nagy, de egyben nagyon szegény pionír is lesz. Márpedig az utóbbi része a jónép számára nem annyira vonzó. Persze a szélsőséges vallási szekták ebben segíthetnek valamelyest, de nem túl sokat. A világűr ugyanis ellenséges környezet, ahol csak bonyolult (és drága) technológiai rendszerek segítéségével lehet életben maradni. Ilyen környezetben a vallási vezető idiotizmusa és a követői engedelmessége könnyen az egész kolónia életébe kerülhet, ha az idiotizmus valamiképp érinti a már említett technológiai rendszereket. Ilyen téren pedig az is elég lehet, ha a kolónia „csupán” nem termel ki elegendő exportterméket ahhoz, hogy a fényességes vezető luxusán kívül a létfenntartó rendszerek bővítésére, felújítására, cseréjére is jusson.
Valójában a gyarmatosítás folyamatát alapvetően fogja meghatározni a földi politikai intézményrendszer állapota. Leginkább az, hogy lezajlik-e valamilyen szintű, az egész bolygóra kiterjedő politikai integráció, vagy hosszabb távon is fennmaradnak legalább az olyan nagy független politikai egységek, mint pl. az USA, EU, Kína, stb.
Az első jobbnak tűnhet, de a gyarmatosítás szempontjából – legalábbis hosszabb távon – nem sok jóval kecsegtet. Ebben az esetben ugyanis a naprendszeren belül létrejövő kolóniák a földi szuperállam gyarmatai lesznek, vélhetően a távolságuk által meghatározott mértékű önkormányzatisággal. Ugyanakkor nem lesznek önálló politikai egységek, sőt, az alapítóik sem ezzel a céllal indulnak majd útnak, hanem valamilyen földi, vagy ahhoz közeli gazdasági igény kielégítése céljából. A gyarmatosítás ütemét és módját a földi politikai elit hatalmi érdekei fogják meghatározni, márpedig az csak addig fogja azt támogatni, amíg az nem veszélyezteti vagy gyengíti azok pozícióját, jólétét. Ez a csillagközi gyarmatosítás esetében azt jelenti, hogy csak kevés számú gyarmatosítót fognak útba indítani, kevés, talán csak egy-két lakható bolygóval / holddal rendelkező naprendszer irányában.
Meg kell értenünk ennek okait. Jelen ismereteink egy-egy utazás több évtizedet vagy akár évszázadot is igénybe vehet. Vagyis az útba induló gyarmatosítók a saját munkájukkal többé nem fogják támogatni a hatalmi elit érdekeit. Maga a csillagközi utazásra alkalmas hajók elkészítése, a gyarmatosító felszerelések gyártása persze jó lehetőséget teremthet a közpénzek közpénz jellegének megszűntetésére, éppen ezért a technológia rendelkezésre állása esetén mindenképp lesz gyarmatosítás. Ám a gyarmatosítók egy része megeshet, hogy csak többé-kevésbé lesz önkéntes (jobbára azok, akik valamiképp veszélyeztetnék a politikai elit hatalmát), és mindenképpen kevesen lesznek.
Ez utóbbi ahhoz vezet, hogy a frissen gyarmatosított bolygók népessége alacsony lesz, és lényegében véve nagyon hosszú ideig nem lesz bekapcsolva a naprendszer gazdasági vérkeringésébe. Így nem csak a kezdő népesség lesz alacsony, hanem az életszínvonal is, ami miatt hosszú ideig a bevándorlás is alacsony lesz – avagy ki akar rosszabbul élni? Több évszázad kell majd ahhoz, hogy az új világok népessége – így gazdasági komplexitása és gazdagsága elérje vagy meghaladja a naprendszerben tapasztalhatóét – és így elindítsa a nagyobb mértékű bevándorlást. Ám az új bolygókra – és a csillagrendszerükre – is igaz lesz, hogy jobban megéri majd ott maradni, mint onnan egy újabb csillaghoz átvándorolni. Az igazság az, hogy a csillagközi utazás technológiája addigra érett technológia lesz, így már kevésbé lesz alkalmas a gyarmatosítás a közpénzek magánzsebekbe történő átirányítására. Mi több, az újdonság varázsa is el fog ülni, így a politika még népszerűséget sem fog tudni vásárolni az újabb gyarmatosítás erőltetésével, így akár gyarmatosítás ellenessé válhat a közhangulat. Ami azt jelenti, hogy csak elvétve fog előfordulni, hogy újabb csillagrendszer váljon a gyarmatosítás célpontjává, így a gyarmatosítás kiterjedési üteme messze el fog maradni a néhány sci-fi író által becsülttől (ami jellemzően a fénysebesség egy és tíz százaléka közötti skálán mozog), közelebb lesz a fénysebesség tízezred vagy százezred részéhez, ha ugyan valaha eléri ezt az ütemet.
A gyarmatosítás akár el is akadhat, főképp, ha a népességnövekedés elakad, vagy túl alacsony ütemű lesz, amire pedig egy fejlett társadalom esetében eléggé komoly esély van. Hiszen ezekben az embernek igenis van és lehet életcélja a gyermekvállaláson túl, még azok számára is, akik vállalnak gyermeket. Sőt, még ha fenn is marad a gyarmatosítás, az akár befelé – mármint a lakható bolygóval, holddal nem rendelkező csillagok felé – is fordulhat. A több évszázad, évezred alatt (sőt, még meglehet, hogy a naprendszer gyarmatosítása során) ki fog alakulni annak a technológiája, hogy az ember űrállomásokon teremtsen önfenntartó, vagy közel önfenntartó élhető környezetet, és a lakható bolygóval rendelkező csillagok közötti térben lévő csillagok gyarmatosítása így lehetővé és vonzóvá fog válni. Így ugyanis az újabb gyarmatok a kialakuló csillagközi kereskedelem útvonalai közelében jöhetnek létre, lehetővé téve azok bekapcsolódását a kereskedelembe, így egyrészt korábban jólétet teremtve a gyarmatosítóknak, másrészt a gyarmatosítók elvándorlása miatti veszteség is kisebb lehet a politikai elit részére.
Más az eset akkor, ha a politikai integráció egy időre elakad. Így ugyanis a naprendszeren belüli telepesek egy része arra fog útnak indítani, hogy új államot alapítson. Amelyek egy része óhatatlanul is sikerre lesz ítélve. Ez egy politikailag és kulturálisan változatos naprendszert fog eredményezni, amelyben aktív lesz a telepes kultúra. Ez a kultúra már képes lesz kitermelni azokat a telepeseket, akik maguk ruháznak be a több évtizedes, évszázados csillagközi utakba, hogy máshol próbáljanak szerencsét. Ebben az esetben a frissen gyarmatosított csillagrendszerekbe nagyobb számú bevándorló érkezhet, felgyorsítva azok népességének és gazdasági komplexitásának a fejlődését, így segíthet fenntartani a népesség mobilitását.
Azt azonban látni kell, hogy a gyarmatosítás üteme valószínűleg így sem lesz sokkal gyorsabb, mint a teljes politikai integráció esetében. Egyrészt azért, mert a fizika törvényei eléggé korlátozni fogják a csillaghajók sebességét, jó eséllyel elmaradva a fénysebességtől. Másrészt a már létrejött gyarmatok jó eséllyel igyekeznek majd az újabb telepes hullámokat magukhoz irányítani, hiszen egy bolygó jó nagy felszínnel rendelkezik, sok telepes csoport megfér rajta. Ezzel pedig mind az új, mind a régi telepesek jól járnak, az előbbiek jobban biztonságban lesznek, az utóbbiak életszínvonala pedig gyorsabban fog nőni. A fő különbség nem elsősorban a gyarmatosítás ütemében, hanem inkább tartósságában lesz tetten érhető. Ebben az esetben ugyanis kisebb valószínűséggel áll le, vagy fordul teljesen befelé (a köztes, lakhatóvá tehető bolygóval nem rendelkező csillagok felé) a gyarmatosítás. A telepes kulturális közeg miatt mindig lesznek olyan csoportok, akik kifelé tartanak, távolabb akarnak kerülni a meglévő hatalmi centrumoktól és ezért akár a szegénységet is bevállalják. Nem csak ilyen csoportok lesznek, hanem az egymással versengő politikai egységek arra fogják kényszeríteni egymást, hogy engedjenek ennek a törekvésnek.
Mi köze ennek a paradoxonhoz? Csupán annyi, hogy a gyarmatosítás, telepesedés megeshet, hogy más értelmes fajok esetében is hasonló elvek mentén szerveződik. Egyrészt e miatt az ütem mindenképpen rendkívül alacsony lesz, másrészt egy-egy csillag rendszerének a politikai integrációja valójában inkább csak időbeli kérdés. Ez azt jelenti, hogy a terjeszkedés egy idő után nagy valószínűséggel megáll, vagy csak rövid, epizódszerű szakaszokban folytatódik tovább.
Mi több, szélsőséges esetben az is megeshet, hogy egy faj – különösen, ha a közelebbi környezetében végül nem talál gyarmatosításra alkalmas égitestet – végül annak ellenére is a saját csillagrendszerében marad, hogy rendelkezik a gyarmatosításhoz szükséges technológiával. Ne feledjük, hogy a jólét forrása alapvetően a gazdasági komplexitás, vagyis a kereskedelem. Ilyen szempontból egy faj lakói magasabb életszínvonalon élhetnek, ha mondjuk 15 milliárdnyian élnek egy, mintha húszmilliárdnyian élnének három csillagrendszerben (feltéve, hogy az eredeti csillagrendszerben ebből kevesebb, mint 15 milliárdnyian élnek). A többi csillagrendszerben lakókkal való kereskedelem ugyanis rendkívül hosszú időt venne igénybe, így az képtelen lenne alkalmazkodni az igények gyors változásához. Ezért leginkább olyan javakra terjedne ki, amelyek jellemzően maguk nem sokat változnak és a fogyasztásuk is viszonylag kiszámítható pályán mozog. Csakhogy az ilyen javak előállítása kevés hozzáadott értéket termel, vagyis az ilyen kereskedelem csak kis mértékben emeli a résztvevői életszínvonalát. A csillagrendszeren belüli kereskedelem ezzel szemben gyorsabb lehet, így jobban alkalmas a munkamegosztás és így az életszínvonal fejlesztésére.
A kultúra (különösen a politikai kultúra) fejlődése pedig azzal jár, hogy mérséklődik az igény a nemkívánatos elemektől történő tartós megszabadulásra, azt a keveset (vagy igazából akár nagyon sokat is) a saját csillagrendszeren belül is el lehet helyezni úgy, hogy az életük megmarad, akár hasznot is hajtanak, mégsem tudnak részt venni a faj mindennapi életében. Vagyis egy faj extrém hosszú távú túlélésén túl minden érv amellett szól, hogy jobb a saját csillag rendszerében maradni és annak erőforrásait felhasználni, mint jelentős népességet és egyéb erőforrásokat vesztegetni arra, hogy egy másik csillag körül újra közel nulláról felépítse a civilizációt, hogy abból egyszer – soktucatnyi generációval később – olyan partner legyen, akivel érdemes egy alacsony hozzáadott értékű kereskedelmet folytatni.
Így aztán könnyen meglehet, hogy azért nem jelentkezett E.T., mert elég intelligens volt annak belátásához, hogy sokszáz generáción belül jobban jár a saját csillagrendszere minél teljesebb gyarmatosításával, mintha új csillagok körül próbálkozna és a politikai intézményrendszere nem tette lehetővé az e kérdésről más véleményt vallók nagyobb számban más csillagokhoz történő kivándorlását.
