Az alagúthatás jelensége

A kvantummechanika egyik nagy rejtélye az alagúthatás. A lényege nem más, mint az, hogy a töltött részecskék időnként akkor is képesek leküzdeni a potenciálgátakat, amikor elvileg nem rendelkeznek az ehhez szükséges energiával. Minthogy ez mindazok számára akik nem tanultak elektrotechnikát nagyjából úgy hangzik, mint egy kínai kung-fu film (szinkron nélkül), ezért kicsit egyszerűbben is leírom.

A töltött részecske általában egy elektron, proton, ritkábban egy elektronjaitól megfosztott atommag – és persze ezek anti változatai. A potenciálgát pedig egyszerűen egy elektromágneses erőtér, leginkább valamely anyag felszíne, vagy az atomot körülvevő elektronhéj. A jelenség pedig nem más, mint az, hogy egy lassan haladó elektron időnként akkor is be tud lépni egy másik anyagba, ha a behatoláshoz nem rendelkezik elegendő sebességgel. Egy egyszerű – bár szükségszerűen némiképp torzító – hasonlattal élve Hannibál és serege úgy kel át az Alpokon, hogy nincs elég kajájuk és felszerelésük a hegy megmászásához.

A hatás magyarázatául jellemzően az úgynevezett kvantummechanikai féregjáratokat szokták hozni. Ezek a feltételezések szerint olyan rendkívül apró, rövid ideig létező jelenségek, amelyek az általunk ismert háromdimenziós téren kívüli összeköttetést biztosítanak két pont között. Persze felmerülhet, hogy honnan az ötlet, és ez esetünkben egy fontos kérdés. A féregjáratok koncepciója ugyanis nem a kvantummechanikából, hanem a csillagászattal kapcsolatosan a nagy tömegű testek tömegvonzásának fizikájából származik.

Féregjáratok és a kvantummechanika

Utosló rész

Élőhelyek, avagy otthon, édes otthon…

Kedvenc szülőbolygónk változatos élőhelyeket kínál lakóinak, amelyek három nagy csoportra oszthatóak: a vízi, a szárazföldi és a vizes élőhelyekre. Földünk felszínének legnagyobb részét víz borítja, így abban él az élőlények döntő többsége. Bár ez ideális helynek tűnhet a tápanyag ellátás szempontjából, azonban az élőlényeknek – oldott állapotban ugyan, de – ásványi anyagokra és gázokra is szüksége van. Ennek következtében azok a vízi élőhelyek a leggazdagabbak, ahol akár a csekély vízmélység, akár a vízfenék töredezettsége, akár más hatásmechanizmusok révén, de a víz mellett az ásványi anyagok és az oldott gázok is nagymennyiségben rendelkezésre állnak.

A második rész.

Kérdések cseréje

Mint mindenhol, talán itt is az alapvetésekkel és az élővilág és környezete kapcsolatának meg nem értésével van probléma. Az alapvetések terén az első probléma maga a feltett a kérdés: mi vezetett a (terapoda) dinoszauruszok kihalásához?

Ez egy nagyon rossz kérdés, hiszen a dinoszauruszok kihalását állítja az események középpontjába, és e mellett próbálja megmagyarázni, hogy miképp maradtak fenn mások. Ám nem csak a dinoszauruszok haltak ki, hiszen a kréta-tercier kihalási esemény során az akkor élt fajok háromnegyede befejezte evilági pályafutását. Így az első kérdés helyesen így nézne ki: Mi okozta a kréta-tercier kihalási eseményt?

Bármi is okozta a tömeges kihalást, az minden bizonnyal az élőlények környezetének megváltozása révén okozta a fajok kihalását, legyen az bár fizikai, biológiai vagy épp mikrobiológiai környezet. Éppen ezért a következő kérdés az, hogy miképp befolyásolja a környezet az élőlényeket, fajokat és az, hogy maga a környezet miképp változik a klimatikus viszonyok megváltozása esetén. (A tisztán mikrobiológiai magyarázat is valójában a klimatikus viszonyok megváltozásán alapul, de erről még később.)

Ugyanakkor a dinoszauruszok eltűnése mégis egy fontos jellemzője a KT eseménynek, mert a dinoszauruszoknak – az élővilág többi csoportjával ellentétben – csak egyetlen neme, a madarak maradtak fenn. Ez fontos különbség. Normálisan ugyanis, ha egy-egy faj ki is hal (ami igazából még az ember áldásos tevékenysége nélkül is mindennapos) akkor valamely közelben élő, (nem feltétlenül közeli) rokon faj képes átvenni a helyét. Nem történik más, mint annyi, hogy a rokon faj egy vagy több populációja elhagyja az eredeti élőhelyét, táplálkozási szokásait és átveszi a kihalt faj helyét, majd egy idő után önálló fajjá válik. Hasonló a helyzet a tömeges kihalások esetén is, csupán a folyamat lényegesen hosszabb, mivel ilyenkor egész ökoszisztémák, élőhelyek omlanak össze, így az egész rendszernek regenerálódnia kell. Ez kellett volna, hogy történjen a dinoszauruszokkal is, ám – mint azt tudjuk – nem ez történt, a dinoszauruszok nem tértek vissza a szerencsés túlélő fajaikból. Így az utolsó kérdés: miért nem voltak képesek a dinoszauruszok helyreállni a megmaradt fajaikból?

Egy hosszabb, három részes bejegyzés sorozat. Jó olvasást! :)

Mai napig zajlik a vita a dinoszauruszok kihalásáról, illetve annak módjáról, kiváltó okairól. A vitatkozó felek tulajdonképpen csak két tételben értenek egyet egymással: 

1. A dinoszauruszok a madarak kivételével kihaltak,
2. Az 1. pontban szereplő tétel kivételével nem értenek egyet semmi másban.

A vita fő oka természetesen a tudományos hírnév, tárgya pedig az, hogy a 150 millió éven keresztül oly sikeres dínók, akik ez alatt a Föld vitathatatlan(?) urai voltak, hogyan, s miképp, milyen hatásmechanizmuson keresztül tűntek el a föld színéről úgy 65-65,5 millió évvel ezelőtt. És miképp maradtak fenn más, abban az időszakban alárendelt helyzetben lévő fajok, hogy aztán az emlősök vegyék át a dínók szerepét? Avagy hogy jutottunk el a T-rextől a tyúkhúslevesbe valóig.

Volt egyszer egy Csillagok között (Interstellar) című amerikai tudományos fantasztikusnak titulált film, melyet volt balszerencsém megnézni. Titulált, mert a film – amúgy túlhangsúlyozott – tudományossága nagyjából a Marvel univerzum Thor filmjeivel vethető össze (amit ugye inkább a látványért és a sztoriért nézünk), annyi kiegészítéssel, hogy az utóbbiak élvezhetőek. Nem akarom hosszasan boncolgatni a filmbéli tudományos hibákat (amúgy is tavalyi hó kategória), azok elegendőek lennének ugyanis egy másik cikkhez, legyen elég annyi, hogy az egyetlen helyes megállapítás benne, hogy a féregjáratok (ha vannak) ki és bemeneti nyílásai tényleg valószínűleg gömb alakúak.