Egy hosszabb, három részes bejegyzés sorozat. Jó olvasást! :)

Mai napig zajlik a vita a dinoszauruszok kihalásáról, illetve annak módjáról, kiváltó okairól. A vitatkozó felek tulajdonképpen csak két tételben értenek egyet egymással: 

1. A dinoszauruszok a madarak kivételével kihaltak,
2. Az 1. pontban szereplő tétel kivételével nem értenek egyet semmi másban.

A vita fő oka természetesen a tudományos hírnév, tárgya pedig az, hogy a 150 millió éven keresztül oly sikeres dínók, akik ez alatt a Föld vitathatatlan(?) urai voltak, hogyan, s miképp, milyen hatásmechanizmuson keresztül tűntek el a föld színéről úgy 65-65,5 millió évvel ezelőtt. És miképp maradtak fenn más, abban az időszakban alárendelt helyzetben lévő fajok, hogy aztán az emlősök vegyék át a dínók szerepét? Avagy hogy jutottunk el a T-rextől a tyúkhúslevesbe valóig.

Elméletek

Elméletekben persze nincs hiány. A legismertebb és leginkább elfogadott az aszteroida/üstökös becsapódás, és az általa kiváltott globális lehűlés elmélete. Az elmélet szerint a becsapódó égitest által a magas légkörbe juttatott por és hamu hosszú időre, évekre leárnyékolta a földfelszínt a napsugárzás elől, így a tápláléklánc alapjául szolgáló növényzet növekedése leállt, és táplálék hiányában a lánc többi szereplője ki(éhen)halt.

Az elméletnek több előnye is van. Egyrészt van megfelelő becsapódási kráter és rétegnyom a kihalás idején, másrészt jól magyarázza a kihalást. Ezen felül figyelembe veszi a különböző fajok populáció nagyságát is, vagyis azt a tényt, hogy egy-egy populációnak és fajnak szüksége van egy bizonyos egyedszámra a fennmaradáshoz, amely alatt az adott faj jellemzően néhány generáción belül kipusztul.

Hátránya azonban, hogy nem ad igazán jó választ a madarak, emlősök, hüllők, kétéltűek és rovarok túlélésére, mert azt csak a mérettel magyarázza. Ám a krokodilok is fennmaradtak, márpedig azok valószínűleg az elmélet szerinti kritikus 15 kg-os határ felett voltak. Mindamellett nem magyarázza meg a kistestű, szárny nélküli (terapoda) dinoszauruszok eltűnését sem a kihalás testtömeghez kötésével (ne feledjük: a madarak tulajdonképpen a dinoszauruszok szárnnyal rendelkező ága, és szemmel láthatóan nem haltak ki).

Egy másik, újabb keletű elmélet szerint a kihalást ugyan aszteroida (vagy üstökös) becsapódás okozta, azonban a fő hatás a kivetett por és törmelék visszatérés közbeni elégése, felizzása volt, amelynek következtében felhevült a levegő és globális méretű tüzek alakultak ki, amelyben elégett minden olyan élőlény, amely nem volt épp vízben vagy talajjal betakarva.

Az elmélet előnye, hogy első körön megmagyarázza a vízhez kötődő nagyméretű állatok (pl. a már említett krokodilok) túlélését és emellett itt-ott megtalálhatóak is az egykori tüzek nyomai.

Hátránya azonban, hogy egyáltalán nem bizonyított, hogy a túlélő fajok mindegyike részben víz- vagy talajfelszín alatti életmódot folytatott volna. Emellett egyes fajok esetében az is probléma, hogy jellemző rájuk egyfajta szocializációs időszak, vagyis a túléléshez szükséges viselkedést ezen fajok tagjai csak részben öröklik, a többi részét azonban tanulják. Ha ezen fajok felnőtt egyedei elpusztultak a tűzviharban, akkor kik adták át az utódok számára a nem öröklődő viselkedésmintákat? Ugyanilyen súlyos probléma, hogy az elmélet nem magyarázza a tengeri élővilág változatosságának a szárazföldihez hasonló visszaesését.

Egy harmadik elmélet már nem is az égen keresi a kihalás forrását, hanem itt, e földön. Az elmélet szerint a kihalás oka a vulkanikus aktivitás megnövekedése, különösen a mai India területén, ahol akkoriban bazaltáras kitörések történhettek. A kitörést hatásai és a hatásmechanizmus ezen elmélet esetében lényegében véve azonosak, mint az aszteroida becsapódás és az azt követő globális lehűlés elméletében. Ennek megfelelően az elmélet előnyei és hátrányai nagyjából azonosak, bár két felmerülő kérdés is gyengíti valamelyest az elmélet pozícióit.

Egyrészt egyenlőre még nem bizonyított, hogy valóban a kihalás idején olyan mértékben megnövekedett volna a vulkanikus aktivitás, amely egy jelentős globális kihalási eseményhez vezethetett volna. A bazaltár esetében pedig komoly probléma annak időbeli kiterjedése, hiszen egy elhúzódó esemény esetében a hatások inkább hosszabban, mintsem intenzíven jelentkeznek, amely tömeges és nagyarányú alkalmazkodást vált ki. Jellemző erre, hogy a jó 220 millió évvel ezelőtti tömeges kihalást – amelyet elsősorban a szibériai trapp kialakulásához vezető bazaltár kitörésekhez kapcsolnak – sokan még kihalási eseménynek sem tekintik, mivel hosszú (több millió év) idő alatt zajlott le, és bár a fajok többségének a kihalásával járt, ugyanakkor közel ugyanilyen mértékben alakultak ki új fajok. Márpedig az indiai kitörések léptéke még a szibériai közelében sem járt.

 Egy negyedik elmélet alapvetően megszabadul a látványos kataklizmák feltételezésétől. Az elmélet szerint a kihalások oka egyes szárazföldi területek egymással kapcsolatba lépése és ezáltal heves járványok kitörése volt. Az elmélet szerint a dínók meg sem élték a becsapódást, már valamivel korábban kihaltak.

Az elmélet előnye, hogy nem szükségesek hozzá bonyolult fizikai és klimatológiai mechanizmusok, hanem egyszerűen a kórokozók terjedése a kihalás oka. Látszólag az is alátámasztja, hogy a Kréta-tercier határban és annak közvetlen közelében nem találtak dinoszaurusz maradványokat, vagyis nincs olyan lelet, amely bizonyítaná, hogy azok megélték volna a becsapódást. Az elmélet jól magyarázza a nagytestű állatok kihalását is, hiszen azok a kis populációszámuk miatt érzékenyebbek lehettek egy halálos járvány hatásaival szemben.

Ám komoly problémák is vannak az elmélettel. Egyrészt a tapasztalataink szerint a kórokozók nem így viselkednek. Jelentősen elterjedni, vagy hosszú távon fennmaradni csak azon kórokozók képesek, amelyek legalább részben túlélhetőek, vagy olyan fajhoz kötődnek, amely immunis rájuk, illetve amely gyorsabban képes szaporodni, mint a kórokozó pusztítása. Vagyis egy-két nagyon alacsony egyedszámú fajt elvihetnek, illetve más fajokat meggyengíthetnek, de tömeges kihalást – legalábbis önmagukban – aligha idézhetnek elő. További probléma, hogy a járványokra is igaz az, hogy ami az egyik populációnak, fajnak rossz, az jó a másiknak. Vagyis egy terület őshonos fajait sújtó járvány kimondottan jól jön a járványt amúgy behurcoló fajnak, mert annak életlehetőségei ezáltal kibővülnek. Így a járványok ismét nem idézhetnek elő tömeges kihalást, mert esetükben egyszerűen az őket amúgy behurcoló idegen faj nyer teret a helyben őshonos fajok rovására.

Mindemellett a leletek hiánya nem jelent túl sokat kréta kor legfelsőbb rétegeiben. A fosszíliák ugyanis eleve igen ritkák, mivel keletkezésükhöz speciális körülmények szükségesek, amelyek jellemzően csak igen rövid ideig állnak fenn. Mi több, a keletkező fosszíliák egy része lassan lepusztul az erózió és a földtani mozgások által, így azok hiányának oka nagyobb eséllyel pusztán a szerencse hiánya, mintsem a korábbi kihalás. Mi több, vannak olyan – bár vitatott – leletek, amelyek arra utalnak, hogy a KT esemény után félmillió évvel még élt néhány dinoszaurusz.

FOLYT. KÖV.