Az emberi evolúció nem szűkölködik rejtélyekben. Van néhány olyan jellegzetességünk, amely alaposan feladja a leckét az ezek eredetét kutató tudósoknak. Természetesen magyarázat – legalábbis elképzelés – mindig van, ugyanakkor az evolúciót kutató tudósok is hajlamosak beleesni abba a hibába, hogy csak szűkebben vizsgálják egy-egy tulajdonság eredetét, annak szélesebb környezetének vizsgálata nélkül.

Ám az evolúció során majdnem minden apróbb tényező számít. Egy-egy élőlény – az ember is – sajátos biológiai helyet (biológiai fülke) tölt be, amit jellemzőinek összessége határoz meg. Mindennek következtében összefüggésbe kerülnek olyan tulajdonságok, jellemzők, mint például a táplálkozás és a szaporodás, amelyek első ránézésre függetlennek tűnhetnek. Mindamellett a tulajdonságok kialakulásához hosszú idő kell, és a tulajdonságoknak még az előtt hasznosnak kell lenniük, mielőtt a végleges (vagyis a mai ismert) formája (már ha ilyen egyáltalán van egy olyan folyamatnál, amely a folyamatos alkalmazkodásról és kiválasztódásról szól). Sokszor a ma ismert (vagy annak vélt) hatás csak egy mellékhatás egy az evolúcióban sokkal fontosabb hatás mellett.

Forrás: http://rockerek.hu/kep881840.html

De mik is ezek a jelenségek? Az egyik ilyen a menopauza, vagyis a nők menstruációs ciklusának végleges lezáródása. Természetesen azonnal felmerült a kérdés, hogy mire jó ez? Amire gyorsan válasz is született (legalábbis látszólag): arra, hogy így az idős nők segítséget tudnak nyújtani a gyermekeiknek az ő gyermekeik felnevelésében.

Logikusnak hangzó, ám gyakorlatilag – valószínűleg – teljesen hibás válasz. Ugyanis nagyon komoly gondok vannak vele. Először is, ha a nagyszülőség evolúciós szempontból akkora előny, akkor miért csak a nők válnak terméketlenné idős korukban? A férfiak – hacsak valamilyen betegség ebbe közbe nem szól – halálukig képesek gyermeket nemzeni, igaz kisebb eséllyel, mint fiatalabb korukban. A férfiak miért képesek tovább gyermekeket nemzeni, ha ezzel a saját unokáikat veszélyeztetik, és ez utóbbi evolúciós hátrány? A helyzet az, hogy az sem egyértelmű, hogy miért jobb egy nőnek egy olyan gyermek, aki legfeljebb az ő génállományának negyedét hordozza (hiszen az unokák esetén – ha az apai ágon a nő leszármazottja – mindig fennáll az esély, hogy valójában azok valaki más unokái) az ő génállományának fixen felét hordozó saját gyermek helyett. És ez még a kisebb probléma – talán még meg is oldható. Ám a menopauza egy olyan életkorban jelentkezik, amit a XIX. század vége, XX. század eleje előtt csak a felnőttkort (és így az anyaságot) megélő nők csak meglehetősen kis hányada élt meg – és nagyobb részük nem is élte túl sokkal ezen állapot beálltát. Vagyis ez az állapot még a történelmi közelmúltban is eléggé ritka volt ahhoz, hogy evolúciós fegyverként eléggé tompa élű legyen.

Az igazság az, hogy már maga a kérdés is rosszul van feltéve. Nem az a jó kérdés, hogy mire jó a menopauza, hanem az, hogy milyen jelenség, tulajdonság áll a hátterében és az miképp járult hozzá az egyedek sikeres szaporodásához. Ha így közelítjük meg, akkor hamarosan azt találhatjuk, hogy egy evolúciós szuperfegyver mellékhatása a nők többsége által annyira utált jelenség.

Az ember – mint faj – szaporodásában az egyik legfontosabb jellemzője, hogy az – a legtöbb állattól eltérően – nincs egyetlen évszakhoz, vagy egy-egy rövidebb időszakhoz kötve. Mi egész évben termékenyek vagyunk, bármikor tudunk és akarunk (legalábbis a testmozgás részét) gyermeket nemzeni. Mindez az ember, mint faj egy másik fontos tulajdonságához köthető: nem egyetlen, vagy domináns természeti erőforrásra, hanem azok széles spektrumára támaszkodunk. Így, ha a gyermek megszüléséhez (és remélhetőleg felneveléséhez) szükséges erőforrások rendelkezésre állnak, akkor azt kihasználhatjuk az utódnemzésre. És nekünk – a legtöbb fajjal ellentétben – tényleg mindegy, hogy miből van bőség.

Igazi adu ász ez – legalábbis egy mindenevő faj esetében (ennyit a vegánokról) – szinte már nem is érti az ember, hogy miért nem minden mindenevő faj ilyen. Nos, azért, mert a természetben mindennek ára van. Egy gyermek kihordása jó sok erőforrásába kerül az anyának, és ha ez nem áll rendelkezésre, az nemcsak a magzat életébe kerülhet. Mi több, a menstruációs ciklus maga is eléggé drága mulatság – nem is érzik ezt annyira viccesnek a nők a ciklus végét jelentő vérzésnél.

Ilyen jellemzők mellett igazi csodafegyverként hathatott egy olyan mutáció, amely az alultáplált, vagy beteg egyedek esetében megnehezítette, vagy megakadályozta az egész ciklus megindulását, a teherbe esést. Így az egyed nagyobb eséllyel élte túl az élelmiszerszegény, vagy beteges időszakot, és ha túlélte, akkor immár egészségesen és a kellő testsúly birtokában eshetett teherbe. Ám ez nemcsak az anya és még meg sem fogant gyermeke, hanem a meglévő gyermekek túlélési esélyeit is növelte, hiszen az anya kritikus tényező a gyermekek túlélésében.

Így a mutáció terjedni kezdett, és nem kizárt hogy összekombinálódva más változatokkal, tovább fejlődött, lényegében véve megakadályozva az ovuláció megindulását minden olyan esetben, amikor egy terhesség – vagy akár maga a menstruáció – súlyosan veszélyeztetné az anya életét. Ezen időszakokban az anya szervezete regenerálódhatott, és a ciklus akkor indult meg újra, amikor a reménybeli anya ismét alkalmassá vált a terhességre. Ez természetesen jelentősen megnövelte mind a várható élethosszát, mind az élete során kihordható gyermekek számát, nem is beszélve a gyermekei várható túlélési esélyeiről.

Ugyanakkor az emberek akkor is öregedtek, akárcsak ma – csak ez régebben sokkal gyorsabban zajlott. Az öregedés pedig nem más, mint a szervezet fokozatos leépülése, részben a belső folyamatok, részben a környezeti tényezők (át- és túlélt betegségek) következményeképp. Ám a szervezet nem csak tűri ezt, hanem eközben vannak regeneratív folyamatok is. És éppen e miatt lépnek a nők a változó korba. Az öregedés révén ugyanis egyszer elérnek egy olyan állapotba, amikor a szervezet alkalmatlanná válik a terhesség elviselésére, így nem indul meg az ovulációs és így a menstruációs ciklus. Így viszont a szervezetük erőforrásai megmaradnak a regenerációra, így egy idő után újraindul a ciklus – ami persze alaposan lemeríti a szervezetet, így aztán az újra – és újra leáll. Aztán egyszer csak eljön az a pont, ahol a nő szervezete már soha nem képes annyira visszaregenerálódni, hogy újra elinduljon ez a ciklus. Ez a menopauza, és épp ezért ennyire kiszámíthatatlan – a szervezet állapota határozza meg, hogy mikor jön el a vég. Ugyanez az oka a menopauza manapság megfigyelhető kitolódásának. A modern orvostudománynak és a sokat szidott gyógyszereknek hála ma a nők szervezete sokkal később romlik le annyira, hogy alkalmatlanná váljon a terhességre, így aztán már gyakran régen boldog nagymamák akkor, amikor a szervezetük alkalmatlanná válik az anyaságra.

Mi a helyzet a férfiakkal? Miért maradnak termékenyek? A válasz egyszerű. A férfiak először is ritkán sem esnek teherbe, így a terhesség – biológiai szinten – számukra nem jelent kockázatot. Ráadásul a szaporítószervek működése is más (jóval kevesebb szerepet játszik benne a női nemi hormon, az ösztrogén), működésük jóval kevesebb erőforrást igényel, így alig, vagy semmilyen kockázattal nem jár azok állandó működtetése (amíg nem azokkal gondolkodnak). A fennálló minimális kockázatot pedig bőven ellensúlyozza egy szerencsés találatból származó előny. Az öregedés következtében persze ezen szervrendszer állapota is leromlik – ezzel együtt a teljesítőképessége is – de a szervezet regeneratív funkciói jobbára képesek a működőképes tartományban tartani ezeket.